Adós vagyok még egy rövid összfoglalóval - ami a májusi eredményt illeti.
Igaz, nem játszottam túl sokat (82 SnG), de végre sikerült azt eredményesen tenni. Ami az előző hónapban bennem/játékomban ragadt, az most bontakozhatott ki igazán. Összesítésben 48%-os ROI-m lett a hónapban, ami eddig egyéni rekord. Ezt mondjuk elősegítette sztem, hogy elég keveset játszottam, de amikor belekezdtem, sikerült hoznom átlagban a dolgot...
Aminek külön örülök, hogy végre egy hónap, ahol több mint 50%-ban végeztem ITM-ben (első két hely valamelyike; egész pontosan 52,8% lett). A másik pozitív dolog, hogy HUk-ból végre többször nyertem, mint sem (23db első, 20db második hely) - amit a korábbi hónapok alatt egyszer sem mondhattam el... ez a pillanat is eljött ;)
Szintet ugrok hamarosan, 45 körüli beülőm összejött a Cake-en, amivel sztem már biztonságosan hódíthatom meg a következő szintet.. újabb kihívás, nagyobb motiváció - remélem ez a ráfordított időben is meglátszik majd és nem lustulok el (bár sokszor jobb nem játszanom meló után, mint mindenáron erőltetni)
Tegnap 80K-s versenyre volt selejtezőnk a Pacin, igen jó feltételekkel: 3 dolcsis nevezés mellett 3 hely garantált volt a nagy versenyre, aminek 120+12 a nevezése - ráadásul kezdésre csak 4-en jöttünk össze. Zoli/Miki esett ki végül elég hamar, egy AA vs 44 csatában (floppon ott a 4)..
Vasárnap este kezdődik a verseny, tuti leszünk vagy 3-400-an.. jelenleg 34-en neveztek, de ez az oldal heti "főversenye", szal nem félek, hogy túl kevesen jönnénk össze ;)
Amúgy ez a nevezés ($132) több, mint az eddigi legnagyobb MTT-s nyereményem :D az azért vicces ...és ez csak a nevezés. Azt már nem is írom, hogy ekkora nevezésű/díjazású versenyen még nem indultam, szal újabb szép kihívás - igyekszem majd a maxot kihozni és ha ott a lehetőség, valami nagyot alkotni! ;)
Vasárnap előtte még lesz egy másik (számomra fontos) verseny, a Póker magazin szatelitje az élő versenyére (Bestben lesz).
4 freeroll selejtezőről mindig az első 25 jut majd be az élő versenyre, így lesz meg a 100-as mezőny. Itt az élőn az első 10 kap tárgynyereményeket, első díj egy laptop. Szeretném beselejtezni magam az élőbe, szal ez az átlagosnál fontosabb verseny most számomra.
Jelenleg tehát nem panaszkodom, kihívásokban nincs panasz, igyekszem a sikeres megvalósításukban is a maxot hozni! ;)
folyt.köv.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése