Legelsőnek egy idézet Viki naplójából, amire nagyon büszke vagyok amúgy és jól esik visszaolvasni, amiket írt:
"...Egyébként a verseny nagyon szuper volt, és PeT ellen irtózatos kemény volt a heads-up. Asszem olyan 5-1 arányú vezetéssel érkeztem, vagy még tán többel is, és fordított olyan 7-1-re oda. Aztán néhány pénzfeldobás és 60-40 segítségével visszajöttem egálra, majd beleszaladt a QQ-mba, ami kitartott. Nagy gratula neki, sosem játszottam még ilyen kemény HU-t :) "
Hasonlóan látom én is - biztos, hogy sokáig emlékezetes marad ez a HU számomra is! ;)
A HU-ra még visszatérek majd a II. részben, most szép sorban.
Mivel a 3. TheFlop Live verseny volt most, írhatom, hogy "szokásos" módon/helyen került megrendezésre az esemény. Ben-nel és CsehJoe-val viszonylag korán befutottunk, a folyamatosan érkezőkkel kis duma kint, majd reg, és irány az egyes asztal.
Az elején viccesen mondtam Joéknak, hogy HU-t akarok ma játszani.. persze jót nevettünk, de azért annyival módosítottam a dolgot, hogy nem azt mondtam (hibásan), hogy nyerni akarok, hanem hogy HU-t akarok játszani - ...van különbség. Lehet, hogy emiatt is alakult úgy a dolog a végén, ahogy.. de ne fussunk annyira előre.
Szal kezdődött a verseny 3 asztalon, én az egyesre kerültem, jobbomon Viki és benifulop, balomon Lipi és Rikk ültek.
Elég barátságosan indult az asztalunk, sokáig csak az ízlelgetés ment, egy-két ribáj azért becsúszott (közte Vikiével)
Nagyon nem jött semmi, vagy ha belimpeltem, akkor asztalra nem jött hozzá használható kártyalap. Egészen egy kisvakos szituig.. kb egy-másfél óra játék után 2 limp, én kisvakon T5s-sel egészítek, Lipi csekk nagyvakból.. flop TT8, csekkem utáni kisebb nyitást tartom én is. turn 8, csekkelek megint, bízva a többiekben, Lipi nyit is megint, egy megadó, plussz én. river X
én megint csekk, Lipi nagyobbat nyit, asszem rizsaf azt már nem tartotta, én meg ollin mentem kis gondolkodás után - max felezünk.. 5e-es nyitására kb 12-14e-rel mehettem ollin.
Megadta, de 8-asa volt, szal itt tudtam egyet duplázni, ami megalapozta a dolgokat.
Szal innen indult el a dolog, a többit csak címszavakban:
- 77-tel (fav. kombi) tartom rizsaf középső (elég nagy) emelését preflop, flop A8K, ő csekk, én csekk. Turn 3, ő csekk, mondom akkor én is, river X, ő csekk, nézzük meg - nála Q magas, viszem. Nagyon nem jó játék a végén a részemről, most bejött.
- Később ismét 77, nagyvakban (talán 1500 lehetett). 3 limp volt, én csekk. Flop 67T szivárvány. Nyitottam egy 4k körülit, rizsaf call egyedül. Turn 3. Nem emlékszem pontosan, hogy ugyanennyit nyitottam vagy csekkeltem, rizsaf ollin 14e-rel, én call, nála TJ-val top pár, nálam set - így vittem megint a heteseimmel a potot.
- Kópé ss körüli állapotból második poz-ból ollin ment 15-20e közötti zsetonnal, nálam nv-ban 99.. gondolkoztam elég sokáig, mert eddig Kópé elég jó lapokat mutatott, mikor arra került a sor, szal szóba jöhetett egy nagyobb pp is nála. Végül azért adtam meg, mert kiszorított helyzetbe "raktam" - szal ahol már kockáztatnia kell gyengébb lapokkal is, így jó esélyem lehet egy érmefeldobásra. jah, és a nagyvakom már bent is volt (2k körül), nálam 75-80k körüli zs.
Szal call, nála AJo, nem jött semmi, így még jobban megerősödtem.
- Ahogy fogytunk és közeledett az FT, amikor láttam esélyt a lopásra, akkor nem is ütköztem ellenállásba (CL lehettem asztalunknál ekkorra a 100k körüli zsetonnal), körönként egyszer átlagban vittem a vakokat..
FT: Elég jól, 100-110k zs körül érkeztem az FT-re, első 4-ben benne lehettem zsetonügyileg..
Előttem megint Viki CL-ként (kb 200-250k zs-vel), mögöttem Kolomija 70-80k körül (de lehet volt 100k is..)
CsehJoe egyik körben 3. poz-ból 18e-ig emelt, 3/6e-es vakoknál., én nagyvak vagyok. mindenki dob, én meg AK-t láttam.. pff.. nála 130e körül, nálam 100e körüli zs. Itt gondolkoztam talán a legtovább, hogy mit is kellene csinálnom. Még a dobás is átvillant a fejemen - coinflip-re nem akartam feltenni a versenyt. De ez a gondolat gyorsan eltűnt a fejemből.. mennyit emeljek akkor?.. (megadás nem jött szóba, flop után első beszélőként nem vállaltam volna be egy A, K nélküli asztalon a nyitást akkor.. nemtom miért nem jött akkor szóba a call.. talán azért, mert Ax, 9< x
Egy sima minraise-nek sincs sok értelme (3:1-et kapna), szal akkor valami köztes.. ami elég nagy ahhoz, hogy be tudja dobni - övénél erősebb kezet feltételezve (amire tettem is magam egyébként)
Szal végül 55e-ig emeltem, ami - így utólag nézve is - kb jó összeg volt.
Gondolkodott persze Joe, hogy mit csináljon, de ahogy mondta, be akart végre érni fizuba és maradt még bőven zsetonja, szal bedobta. Jóval erősebbet mutatott, mint amire tettem: QQ-t.....
..mondta is, hogy ha más emel rá vissza, tuti ollin tolja, engem elég feszesnek ismert meg (joggal - korábban elég sokat játszottunk), szal egy AA/KK-t nem akart bevállalni... helyében én is tuti sokat filóztam volna, hogy mi legyen.. és talán bedobom én is, de 60%-ban én mégis call, ha floppon nincs A v. K, akkor betolom ollinre... aztán ki tudja, sok minden kisülhetett volna belőle... :P ;)
Szal nem mondom, hogy rossz döntéseket hoztunk, sőt.. :P
Érdekes és eléggé elgondolkodtató helyzet volt. Ebből lehet igazán tanulni, szal már ezért megérte eljutni FT-re! ;)
folytatás majd a II. részben, így is jó hosszú lett ez a bejegyzés.. :P
folyt.köv.