Megkésve, de ím itt a szerdai selejtező beszámoló:
Összesen 5 floppos csapat indult az idei Csapatversenyen, ami Budapesten, az ArénaPlázában került megrendezésre.
Bizonyos személyes/nem igazán ismertetett ellentétek miatt minden csapatnak egyedi, a tanodára nem utaló névvel volt ajánlott nevezni, így kaptam helyet az Egyesült Pesti Halacskák remek kis csapatában - ami a tavalyi 2-es csapat magjára épült: Ben, Csill, Zsolexy, Trex, Pinyő (csk), Norbi, Tomika, Booster, Balu és jómagam.
A szervezkedés, nevezés, póló-mizéria már áprilisban elkezdődött, a szálakat én mozgattam a háttérben ;)
Minden rendben megoldódott, be is sorsoltak minket május 7.-ére, 5 órára egy selejtezőbe. Sőt, egy másik floppos csapattal (Sziklahalak) együtt küzdhettünk a továbbjutást jelentő első három hely valamelyikéért (12 csapatból).
Sajnos már előre látszódott, hogy ez a "vadas" rendszer bevezetése nem igazán előnyére válik majd a versenynek - ami be is igazolódott.
No de vissza a selejtezőnkhöz.
Röviden: amilyen rosszul indult, annyira szépen fejeződött be ;)
Hosszabban: Pinyő volt a csk, én a vad. A lényeg a vadas dologban, hogy aki kiejti, az a csapat megkapja a vad "bentmaradt" pontjait. Szal részemről a feszes, kiváró játék volt betervezve. Elég jól feltérképezhető volt az asztalunk, de sajna nagy hasznot ez nem hozott a későbbiekben. Elég gyorsan emelkedtek a vakszintek - szünetig kb 3-4 partiban voltam benne, egyedül egyszer vittem el a két vakot, mikor is AK-val középről emeltem 5 BB-t. Kb ennyi. Így a szünetre 650 zs-vel várhattam a folytatást, ami 150/75 volt - 1000 kezdőzseton után...
Volt másfél köröm, azt annyi - szal nem volt más kiút, mint puss :)
Jah, és alig fogytak az asztalunkról - 9-en voltunk még szünet után.
Balra mellettem ült Bori a másik csapatból, akivel szünetben értekeztem, hogy ha pl. vakok vagyunk, mindenki dob előttünk, tuti betolom és akármivel tartsa azt - így növelve a két csapat közti összetartást ;)
Lényeg a lényeg, ez be is következett, T5o-val tartotta 2,5BB ollinem. Nálam 77, de volt még egy gyerek bent. A KTx floppot követő emelésre a gyerek dobta, a heteseimhez nem jött semmi, így kiestem 9. helyen - vadpontjaim mentek a másik csapatunkhoz.
Sokkal több volt az asztalban, mint amennyit elértem, sajna lapom nem volt és talán túl feszesen is játszottam.
(amikor meg bent voltam ollin szituban, kétszer vesztettem 60-70%-ról - ennyi itt sajna pont elég)
Eléggé szégyeltem magam, és sajna nem is egyedül estem ki korán - Csill, Trex és Norbi is még szünet előtt kénytelen volt asztalát elhagyni, vadunk meg még semmi - szal kicsit sem volt rózsás a helyzetünk.
Ahoyg néztük a pontok alakulását, nem adtam volna egy fél garast se a továbbjutásunkért. A maradék 3 asztalon Ben, Boo és Pinyő játszottak. Ben végzett először 2. helyre befutva.
Második szünetre kiderült, hogyha mindkét srác első lesz az asztalánál, akkor egy ponttal, de bejutunk az elődöntőre... mindkét asztalnál 3-an ültek :\
Nem irígyeltem őket, nem hibázhattak. Először Boo asztalánál figyeltem az eseményeket és szurkoltam a HU-ban - amit sikerült megynyernie és ezzel 4 vad pontot is begyűjtött! Nagy tapsolás, gratulációk - irány Pinyő asztala, ahol a másik csapatunk tagjai is szorítottak.
Olyan szerencsés helyzet alakult ki, hogy a 3-ban ott volt Pinyő, sajtos és az "idegen" ;)
A Sziklahalak tutira továbbjutók voltak, sajtos szépen együtt dolgozva támogatott meg minket zsetonjaival...
Kb egállal indult a HU, ami nagyon izgalmas lett - a győzelmen múlt továbbjutásunk.
A másik srác hálégnek nagyon sokat dobott preflop emeléskre, így hamar 2-3 BB szintre esett vissza, ahol először még duplázott, később A9o-val ollin hívta Pinyőt, aki KK-t talált és kitartottak királyai - hozva továbbjutásunkat óriási üdvrivalgások közepette :D
Ennél nagyobb mélységből továbbjutni szerintem nem is lehetett volna - amit az elején elvett Fortuna, azt a végén visszakptuk.
Mindkét csapatnak dícséret a lelkesedésért,az összetartásért és a továbbjutáshoz - úgy volt jó az egész, ahogy volt... ;)
folyt.köv.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése