2008. április 19., szombat

Kis összesítés..

Na lássuk a Cake-en nyújtott teljesítményem.
Elég vegyesek a benyomások..
..kezdtem SnG-kal (a korábban már írt 6 fős, 2 fizet sh rendszerben)
vegyes etapok jöttek: vagy nagyon nem jött semmi össze (5-ből 1 fizu), vagy sok minden összejött (5-ből 3 fizu, abból 2 első hely) stb. - szal elég hullámvasút feeling-em volt, de az ellenfelek játéka sztem kicsit "őrültebb", mint azt a Fortune-ön tapasztaltam.
..áttértem NL50-es asztalokra. Nagyon jól indult a dolog, első nap +3 beülővel indítottam. Jó asztalok voltak, kifizették a lapjaim többségét. Aztán párszor nullában jöttem ki, most a napokban pedig egy kis mínuszt egy nagy (2,5 beülős) mínusz követett.
Nem túlságosan hosszútáv (messzemenő következtetést nem tudok levonni), de legalább újra belekóstoltam a CG játék örömeibe ill. bánataiba.. nem játszottam mindig a top-on. Ebbez szerintem az is erősen közrejátszik, hogy viszonylag jó CG asztalok este 11 utántól vannak, és azért melózás után már elég fáradtan ültem le többször is játszani.
Mondjuk azt nem vágom, hogy NL100-as asztalokból sokkal jobb volt (szinte mindig) a akínálat, NL50-en meg be kellett érenem közepes aszatlokkal, amik 70-80%-ban le is romlottak.. ez azért gáz, mert a feszes stratégia igazán magas pot/flopnézésű asztaloknál jön ki.
Pl. tegnap közepes asztaloknál 4 AA-ból és 2 KK-ból, 4 ill 5 BB-s emelés után kétszer néztünk csak flopot (nem hogy emeltek volna flop előtt, alig jöttek be flopot nézni), abból egyszer az AA-om vitte a beülőmet, másiknál flop utáni hívásomra dobtak.
Osztott párokkal 4-5BBig adom és nézem a flopot, de tegnapi játék alatt is csak egy talált meg, amit persze nem is fizettek ki...
Szal most az az érzésem is volt, hogy nem jó asztaloknál ülök. Vagy csak nagyon pikkelt rám valaki odafönt.
Összegezve sok a tényező amire figyelni kell, ha eredményes akar lenni az ember.

Most visszatérek megint SNGzni (megjött a kedv újra), remélem tudom fejleszteni magam etéren.. olvastam Viki SNG-s kitérőjét - azért marhára irígyeltem, hogy ilyen pazar eredményt ért el 20-25 játékból. Persze rövid táv, de jó lenne, ha én is hasonló rövid távot érhetnék el mostanság ;) már rám férne komolyan :P

Fortune-ről áttérve azért itt jobb...
Összességében 10 nevezésnyi plusszban vagyok - ha Fortune-ön is hasonló eredményeket értem volna el, mint az eddigi Cake ereményeim... ezt már korábban elemezgettem, de eddig beváltotta a hozzá fűzött reményeket a dolog. Ilyen szempontból legalábbis...

Nem csüggedek, remélem azért hamarosan kisüt a nap.. ;)

folyt.köv.

Nincsenek megjegyzések: