Kicsit pókertől el, utóbbi időben nem sokat játszottam.
Viszont két dologról is írok, aminek a napokban rendkívül örültem.
Először is tegnap volt a diplomavédésem (építész kar), jelentem sikeresen megtörtént :)
A korábbi napokon már elég ideges voltam, minden este meló után még kellett írni a tanulmányaimat, csinálni makettet - szal még szerencse, hogy a tervlapokat (a lényeget) már korábban le kellett adnunk.
A védés kb fél órás volt, egy 7-8 tagú bizottság előtt zajlott. 8-an voltunk aznapra "műsoron", utolsó előttiként került rám a sor, persze 9-re be kellett mennem nekem is a hivatalos kezdésre, névsorolvasásra, aztán vártam fél1-ig, amíg végre ismertethettem a tervezett épületemet.
Nem írok részletesen a dologról, nem volt olyan nagy kunszt, mint amilyenre számítottam - nem is kötekedtek annyit.
Szal most végre a szikla eltűnt, ami leterhelt már hetek, hónapok óta ;)
A napokban majd igyekszem feltölteni az épület terveit a honlapomra is, szerintem nem lett rossz (bizottság szerint legalábbis egy 4-est megért ;) )
Sokat gondolkodtam rajta, de az egyszerűség miatt megegyezhetek így látatlanban is mindenkivel, hogy a tegeződés maradjon továbbra is, nem kell magázni, "urazni"... így tényleg egyszerűbb lesz! :D :)
A másik - számomra - igen örömteljes dolog, ami miatt a diplomámnál is jobban szurkoltam talán a héten:
Az idei filmszemlén unokatestvérem első nagyjátékfilmjét is bemutatták - 17 más nagyjátékfilmmel együtt (ismertebb rendezők: Fliegeauf Benedek, Tilla, Alföldi, Tímár Péter stb.)
Nevén nevezve a dolgot, Gigor (Galambos) Attila: A nyomozó krimiről van szó.
Kb. másfél éve megkaptam a forgatókönyvet (unokatesóm írta és rendezte amúgy a filmet), elolvasva nekem nagyon bejött a krimi. Volt benne izgalom, sok eredeti mondat, párbeszéd, szal úgy az egészen érződött, hogy nem csak egy összedobott maszlag, hanem átgondolt krimitörténet humorral megszórva.
Nagyon kíváncsian vártam, hogy ugyanezt tudja-e a film is hozni - meg a magyar filmekhez elég kétes érzelmek fűznek...
Az mondjuk jó előjel volt, hogy svéd, majd ír alapítvány is beszállt szponzorálni a filmet a forgatás közben ősszel - gondolom tetszett nekik is a forgatókönyv, a sztori.
Múlt szombaton volt a premier. Mondandóval teli, izgalmas és nem mellékesen(szerintem) nagyon humoros lett, annak ellenére, hogy a főszereplője egy nem nagy beszédkészséggel megáldott kórboncnok. ;) és mégis..
Az akkori, szombati sikert, film közbeni röhögéseket, nagy tapsokat a premiernek, "ismerősök nagyobb számának" is tulajdonítottam.
Viszont mindenhol nagyon jó kritikákat kapott a film, kedd délelőttre az egyik fő esélyesnek tartotta igen sok filmes, a szemlével foglalkozó újság, internetes portál. Mindenhol rajongtak a filmért. És azért ilyen nagy és erős mezőnyben ezt el sem mertem hinni.
A kedd esti díjátadót sajna egy tv sem közvetítette, a szemle blog oldalára töltötték fel folyamatosan az infókat - ott követtem az eseményt.
A legtöbb, 5 díjat hozott el a film (diákzsűri, legjobb vágás, legjobb férfi főszereplő, legjobb forgatókönyv, szórakoztató közönségdíj: 25 milliós Moziverzum-díj), és az esti szemlés híradásokban is vezető téma volt "A nyomozó"... igaz, az Arany Orsó nagydíjat a Delta c. alkotás kapta, ám több szakértő, filmes személyiség is nyilatkozta, hogy szerintük a szemle nagy nyertese A nyomozó, sokan személyes kedvencükként említették.
Szal valami nem várt álom lett a szemléből, ami remélem mind a film utóéletét, mind unokatesóm következő forgatókönyvét, filmjét is erősen segíti.
Nagyon büszke vagyok rá, innen is gratulálok a filmhez és az elért közönség- és zsűri által is megerősített sikerhez!!
A kedd esti Kultúrház (m1) záró gondolatait kb. idézve "végre egy új íz, egy eredeti és tartalmas film, ami miatt újra érdemes lesz moziba járni és magyar filmet nézni". Úgy legyen!
(kb. őszre várható a mozikba kerülés, addig is tessék megjegyezni:
Gigor Attila: A nyomozó! ;) )
Még pár megjegyzés,link:
Egy a díjátadás előttről:
Video1 - RTL-Klub
..egy utána - Interjú Gigor Attilával, a Nyomozó rendezőjével (oldal közepén):
Video2 - TV2
egy pedig közben:
Egy cikk a sokból..
Kicsit személyes és talán elfogult lett ez a bejegyzésem, de miről is szóljon egy naplóblog... ;)
folyt.köv.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése